Rólunk

A WebDream-sztori 2001-ben indult

3 személyes garázscégként alkottuk meg Ügyfeleink első webes megjelenéseit és webshopjait. Mára 50 fős csapatá váltunk, ami nagyvállalati és nemzetközi ügyfélkörrel viszi tovább ugyanazt az elhivatottságot és fejlődni akarást, amellyel az első munkákat is kezdtük.

2005

Megtapasztaltuk, hogy mennyi nehézség és kihívás kíséri egy vállalkozás indulását. Felvettük az első új kollégákat, megalapítottuk a cég grafikai és üzemeltetési üzletágát.

2010

2005 után megnyertük első nagy projektjeinket, állandó partnerünké vált a Toshiba Magyarország, a Sara Lee, a Cetelem Bank, a Fővárosi Csatornázási Művek és több hasonló méretű cég. A válság ellenére is tovább fejlődtünk és bővültünk.

2015

Elköltöztünk az Astoriára, és portfóliónkban megjelentek az első külföldi projektek. A T-Systems és a Magyar Telekom premier beszállítói lettünk. 2015-re 15 főre bővült a csapat létszáma, elindítottuk gyakornoki programunkat és más belső képzéseinket.

2018

A folyamatos bővülésnek köszönhetően 2016-ban átköltöztünk jelenlegi irodánkba, a Nagymező utcába. Létszámunk nem sokkal később elérte a 30 főt, és a már teamekre osztott csapatunkkal a legkülönbözőbb, legizgalmasabb projekteken dolgozhattunk. Nagyratörő tervekkel és célokkal kezdtük meg 2018-at, rengeteg technológiai és szervezeti újításon dolgoztunk.

2023

Az utóbbi 3 esztendő soha nem látott kihívások elé állította a csapatunkat. Munkafolyamataink és projektjeink azonnali átszervezésével válaszoltunk a világjárvány és az orosz-ukrán konfliktus által jelentkező globális léptékű problémákra. Ennek köszönhetően eddigi történetünk legnagyobb sikerének könyvelhettük el az elmúlt évek jelentős növekedését. 2023-ban már egy 50 fős csapattal, valamint egy különálló webdesign és digitális ügynökséggel, biztos partnerként állunk Ügyfeleink mellett.